Az ár tartalmazza:

Utazás repülőgéppel, Közlekedés, Szállás, Ellátás megadott szerint, Idegenvezető, Egyéb leírás szerint, Útlemondási biztosítás

Fekvese:

A program tervezett útvonala:


1. nap: Budapest – Barcelona

Elutazás Budapestről repülőgéppel a menetrendtől függően Barcelonába (átszállás lehetősége). Transzfer a szállodába, ahol 3 éjszakán keresztül szállásunk lesz. Menetrendtől függő­en ismerkedünk a spanyol nagyváros hangulatával, mely során betekintést kapunk a város mediterrán életébe (ezen programrész a repülőmenetrend alapján a 4. napon is megvalósulhat). 

2. nap: Barcelona – a kozmopolita város, hajóval a Barcelona-öbölben

Reggelit követően ismerkedünk a ka­talán nagyvárossal. Városnézésünk során autóbusszal és gyalogosan te­kintjük meg a várost, amely egy komp­lett és átfogó képet ad a kozmopolita városról: a Montjuic-hegyről indulva az olimpiai negyed az első állomásunk, ahonnan csodás kilátás tárul szinte az egész városra. A híres és nagyon furcsa Gaudí-házak (Casa Battló és La Pedrera), valamint a szintén Gaudí által tervezett Güell park vár bennünket. Az óváros hangulatos utcái és XIII. századi katedrálisa után, a gótikus negyedben fejezzük be napi programunkat. Késő délután lehetőség nyílik sétálni a híres Rambla sétáló utcán egészen Kolom­busz Kristóf monumentális szobráig, mely a tengerparton mutatja nekünk a „célirányt”. Szabadidő. Fakultatív ajánlatunk: a gótikus negyedben tett sétánkat követően elsétálunk a világörökség részét képező moder­nista Güell palotához. A viszonylag kis helyen felépített impozáns palota szin­tén Gaudí munkáját dicséri. A palotát követően hajóra szállunk a barcelonai öbölben, mely során a város teljesen másik arcát mutatja felénk. Fakultatív ajánlatunk az estére: tipikus spanyol flamenco show-n veszünk részt, han­gulatos zenével, tánccal. 

3. nap: Barcelona belülről!

Elfogyasztjuk reggelinket, majd ismét vár ránk Barcelona, de egy egészen más minőségben: a város legfonto­sabb épületbelsőit ismerjük meg ezút­tal. A Sagrada Família avagy a Szent Csa­lád, Gaudí befejezetlen műve, amely a világ egyik leglátogatottabb látványos­sága, kihagyhatatlan, ha Barcelonában járunk! A Santa María del Mar templom megtekintése a következő állomásunk, amely kevésbé ismert, ám az egyik legcsodálatosabb épület a városban. Szabadidő. Fakultatív ajánlatunk: lehetőség nyílik megtekinteni Picasso legnagyobb gyűjteményét a Picas­so-múzeumban magyar tárlatvezetés keretében. 

4. nap: Montserrat kolostor kirándulás, majd hazautazás

Reggeli, majd egyénileg fedezheti fel Barcelona még nem látott rejtelmeit, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánla­tunk: félnapos kirándulás Montserrat­ba. A montserrati kolostor Barcelonától északra a hegyekben található, ahova nem egészen egy óra alatt jutunk el. Gyönyörű fekvése, különös sziklás alakzatai és természeti fekvése cso­dálatos képet nyújt az idelátogatónak. A bencés kolostor legfontosabb lát­ványossága a montserrati fekete szűz gyermekével. Sétálunk kerengőjében és élvezzük a hely szellemét. Visszaté­rünk Barcelonába, majd menetrendtől függően transzfer a repülőtérre és ha­zautazás Budapestre.

x Hosszú hétvége Barcelonában, Gaudí és a modernizmus nyomában 2021

Artablazat:


Árak és felárak (1 főre) 2021. VI.24., VIII.06., X.28. 


Részvételi díj: 145.000 Ft 
Repülőtéri illeték: kb. 45.000 Ft
1 ágyas felár: 28.000 Ft
2x vacsora felár: 16.400 Ft
3x vacsora felár: 24.700 Ft


Utasbiztosítás (BBP): 2.280 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.


Utazás: menetrend szerinti repülővel, helyben autóbusszal
Elhelyezés: 3 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 3x reggeli


Fakultatív programok (15 főtől):
Flamenco-est, itallal: 22.500 Ft
Flamenco-est, vacsorával: 29.500 Ft
Hajóval a Barcelona-öbölben és a Güell palota: 12.500 Ft
Picasso Múzeum magyar tárlatvezetéssel: 10.500 Ft
Sagrada Família vezetéssel, belépővel: 14.500 Ft
Montserrat kolostor kirándulás: 15.000 Ft
Güell Park magyar nyelvű tárlatvezetéssel: 6.800 Ft


Belépők és jegyek tájékoztató árai: 45 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 5 EUR

A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)


Minimális létszám: 25

Az előzetesen meghírdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:

15-24 fő esetén: 9.500 Ft/fő

Ezen 'létszám felár' az előzetesen meghírdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre az indulást megelőző 35. napon. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett 'létszám felár' az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!


Csatlakozási lehetőség: Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején és honlapunkon. Repülőjegyet a repülőtársaság visszaigazolása alapján tudunk biztosítani. A repülőjegy és a reptéri illeték ára a jegykiállítás idejétől függően módosulhat! A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!


A részvételi díj tartalmazza:

- repülőjegyet

- utazást repülővel, helyben korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal

- program szerint 3 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában

- 3x reggeli

- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint

- transzfert a repülőtérről a szállodába

- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon

- útlemondás biztosítást

  

A részvételi díj nem tartalmazza:

- repülőtéri illetéket és poggyász költségeket, melyek összege minimálisan változhat az utazás indulásáig

- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)

- fakultatív programon való részvételt

- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit

- belépőjegyek

- audioguide/fülhallgató árát, ha a létszám indokolja (helyszínen fizetendő)

- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)

- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit

- Colonnade baleset-betegség-poggyász biztosítást

- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat 

- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)


A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Október
Turnus kezdete/vége
Katalógus ár
  Ár -tól
Nap/éj
Ellátás
Utazás
 
2021.10.28
10.31
   
145 000 HUF
4/3
   
Hosszú hétvége Barcelonában, Gaudí és a modernizmus nyomában 2021***Hosszú hétvége Barcelonában, Gaudí és a modernizmus nyomában 2021***Hosszú hétvége Barcelonában, Gaudí és a modernizmus nyomában 2021***Hosszú hétvége Barcelonában, Gaudí és a modernizmus nyomában 2021***Hosszú hétvége Barcelonában, Gaudí és a modernizmus nyomában 2021***Hosszú hétvége Barcelonában, Gaudí és a modernizmus nyomában 2021***Hosszú hétvége Barcelonában, Gaudí és a modernizmus nyomában 2021***Hosszú hétvége Barcelonában, Gaudí és a modernizmus nyomában 2021***Hosszú hétvége Barcelonában, Gaudí és a modernizmus nyomában 2021***Hosszú hétvége Barcelonában, Gaudí és a modernizmus nyomában 2021***Hosszú hétvége Barcelonában, Gaudí és a modernizmus nyomában 2021***